Tisztelt Pácienseink!
Mint az sokuk számára bizonyára ismeretes, a megfelelő prevencióval megelőzhető betegségek többségének előfordulásában és halálozásában egyaránt sajnálatos módon hazánk listavezető, vagy legalábbis „dobogós”. Ez egy sok tényezős történet, az egészségtudatosság oktatásának és az egészségbiztosítási rendszernek (lakossági ösztönzők hiányának) legalább annyira betudható, mint a klasszikus magyar ételekre ráépülő szocialista változtatások káros hatásának. Szintén fontos tényező a mozgásszegény életmód, mely sajnos egyenes következménye a munkahelyi kizsákmányolásnak.
Az egészségpolitika végre komolyabban elkezdett foglalkozni a kérdéssel, amint észrevehették, a háziorvosoknak ún. prevenciós rendeléseket kellett létrehozniuk. Az előjegyzésen alapuló betegellátás szintén ezt a célt szolgálja, mely jogszabályilag már régóta kötelező, de az NNK és a kollegiális vezetői rendszer ennek megfelelően adott utasítást a háziorvosi ellátások jövőbeni rendjéről (melyről a tájékoztató a főoldalon olvasható). Szintén ebbe az irányba hatnak a sürgősségi ellátást a háziorvosi rendszerről teljes mértékben leválasztani kívánó rendelkezések (pl. a háziorvosi ügyeletek megújítása).
Mi az a prevenciós rendelés?
A prevenciós rendelés a PKTV által előírt, a rendelési időben megjelenő dedikált időszak, amikor primer, vagy secunder (esetleg tercier) prevenciós tevékenységet KELL folytatnunk, ebben az időszakban más típusú ellátást TILOS végeznünk. (Elvileg a telefonokat sem fogadhatnánk az OKFŐ meghatározása szerint, ilyenkor kizárólag az előjegyzett páciens vizsgálataival foglalkozhatnánk és minden mással a helyettest kellene keresni, vagy a kialakítás alatt álló 24 órás akut ellátási egységet, ennek racionális megvalósításán még dolgozunk.)
Mi tartozik a prevenciós rendelésbe?
I. Primer prevenciós tevékenységek
Ide tartozik a tudatos, egészséges életmód, ami alapvetően az egyén saját felelőssége, de szakemberektől segítséget kérhet benne. Fontos a rendszeres testmozgás és a megfelelő étkezés.
Ebbe a csoportba tartozik a helyes fogmosási gyakorlat.
Járvány idején kiemelt jelentőségű a helyes kézmosási gyakorlat, illetve a maszkviselés.
Szintén a primer prevencióhoz tartoznak a védőoltások, melyek megelőzik a fertőző ágensek által okozott egészségkárosodást.
II. Szekunder prevenciós tevékenységek
Ide tartoznak a korcsoportos szűrővizsgálatok (forrás) és az új típusú háziorvosi törzskartonok. Ezek együttes elvégzése és kitöltése az első alkalommal több órát is igénybe vehet páciensenként, alapvetően fél órás blokkokban végezzük. A rizikóbecslés alapján további vizsgálatok is szükségesek lehetnek.
Ezekhez a vizsgálatokhoz elengedhetetlen az önök jelentkezése!!! Kérkük minél többen vegyék igénybe a lehetőséget saját egészségük megóvása, egészségben töltött éveik számának megnövelése érdekében!!! A prevenciós rendelésre online és telefonon is lehet jelentkezni, elsősorban az online formát preferáljuk a telefonos vonal terheltsége miatt. Részletek az időpont foglalás menüpontban és a páciens portál bejegyzésben olvashatók. Ez egy-egy alkalommal fél óra, mely a későbbiekben életévekben mérhető pozitív hozadékot jelenthet.
A szűrővizsgálatok során „rizikóbecslést” végzünk, ami meghatározza, hogy a későbbiekben milyen gyakorisággal milyen vizsgálatokra és beavatkozásokra lesz szükség. (Ezeknek egy részét szintén megtalálhatják a szűrővizsgálatok menüpontban, míg más részüket adott nemzeti, illetve nemzetközi szakmai ajánlások szabályozzák.
III. Tercier prevenciós tevékenységek
Sajnos gyakran találkozunk olyan helyzetekkel, hogy a secunder prevenció is „elkésett”. Ha valaki évek óta nem járt orvosnál, nem volt labor vizsgálata, nem mérte a vérnyomását, gyakran belefutunk megelőzhető veseelégtelenségbe, májelégtelenségbe, szívelégtelenségbe, súlyos depresszióba, szorongásos zavarokba, végstádiumú daganatokba. Ezeknek a betegségeknek a túlnyomó része megelőzhető lett volna időben elvégzett szűrővizsgálatokkal, időben történő beavatkozással. Számos országban nem vélatlenül kötik a befizetendő egészségbiztosítási díjat ezen vizsgálatok meglétéhez.
Ha mégis „kialakult a baj”, pl. már kialakult a magas vérnyomás betegség, vagy cukorbetegség, akkor jutunk el a tercier prevencióhoz. Életmód váltással időben beavatkozva meglepően gyakran sikerül még ezek kezdeti fázisában visszafordítanunk a folyamatokat, gyógyszer nélkül is időnként „gyógyíthatók” ezen krónikus betegségek, de az esetek túlnyomó többségében ilyenkor tartós gyógyszeres kezelés szükséges, mely mellett a szakmai ajánlások szerint kontroll vizsgálatok szükségesek. Egyszerű példa: cukorbetegség esetén orvosi oldalról negyedévente laborvizsgálat, évente nagylabor, teljes fizikális vizsgálat, EKG, boka-kar index mérés, neuropathia szűrés javasolt.
Ezeknek a vizsgálatoknak/beavatkozásoknak a célja, hogy a kialakult betegség „kordában tartásával” megelőzzük a még nagyobb baj (pl. szívinfarktus, agyi infarktus) kialakulását.
Szintén ide tartozik, hogy ha valaki szerencsésen túlélte a szívinfarktust/agyi infarktust megfelelő funkciókkal, akkor megelőzzük, hogy az esemény megismétlődjön, illetve hogy a funkciók tovább romoljanak.
A poszt-Covid szindróma olvasatunkban szintén ide tartozik, sok esetben megfelelő gyógyszeres kezeléssel legalább nyugalomban, de gyakran terhelésre is panaszmentessé tehetők a fertőzésen kevésbé szerencsésen túleső pácienseink, a negatív következmények megelőzésére ilyenkor is szűrővizsgálatokat végzünk.
Összefoglalásul
A prevenciós rendelésen a hangsúly az egyéni felelősségen van. Nagyon fontos, hogy 18 éves kor felett is megtörténjenek a jogszabályban meghatározott szűrővizsgálatok, ezekre Önöknek kell időpontot foglalniuk. Ha az elindult folyamatok sikerre vezetnek, 10 év múlva a rendelési idő túlnyomó része prevenciós rendelés lehet, hazánkban pedig jelentősen növekedhet a születéskor várható élettartam, emelkedhet az életminőség. Rajtunk múlik. Kérjük éljenek a lehetőségekkel.
Egyes magánegészségügyi szolgáltatóknál a nálunk a prevenciós rendelésen a TB terhére elvégzett vizsgálatok 25 000 – 500 000 Ft között mozognak. Annyi a teendőjük, hogy jelentkezzenek.
Munkánkat nagyban segítik, ha a Páciens Portálon (útmutató az általános használatáról) kitöltik a kapcsolódó kérdőíveket. (Pl. Findrisk, egészségértési kérdőív, alvási apnoé szűrő kérdőív, stb.)