Covid-19 elleni védőoltások a körzetben

Megosztás



Milyen Covid-19 elleni védőoltások állnak jelenleg rendelkezésre?

Hazánkban jelenleg a Pfizer és a Moderna mRNS technologián alapuló, az AstraZeneca, a Janssen és a Gamelaja adenovírus-vektor alapú oltóanyagai, valamint a kínai Sinopharm vakcinái elérhetőek, ez napról napra változhat.

FIGYELEM!

A Covid-19 elleni védőoltásoknak, mint minden védőoltásnak időre van szüksége, hogy felkészítse az immunrendszert a vírus támadására! A védettség oltóanyagtól függően az 1. (pl. Janssen, AstraZeneca), vagy a 2. oltás beadásától kb. 1 hónappal alakul ki!

Miért van ennyi féle oltóanyag?

Mert „leállt a világ”. A hazainál jellemzően szigorúbb korlátozásokkal küzd a legtöbb ország lakossága, soha nem látott gazdasági visszaesést élünk át. Minden ország elemi érdeke a lakosság minél szélesebb körű átoltottsága, ezáltal nyílik lehetőség a húzóágazatok újraindítására.

Ez minden vakcina gyártással foglalkozó cégnek hatalmas üzlet. Eddig még soha nem tapasztalt verseny alakul ki, mindenki próbál a másik gyártónál jobb/hatékonyabb/olcsóbb vakcinát áruba bocsátani. Ez így jól is hangzik, ez alapján a nyertesek a vásárlók lennének. A probléma az, hogy egyik gyártó sem rendelkezik akkora kapacitással, ami ki tudná elégíteni az igényeket, a gyártók – szerződéseik ellenére – annak adják előbb az oltóanyagot, aki többet fizet. És mindig van aki többet fizet. Hiszen mindenki kéri vissza az életét, a szabadságát. Emellett megkezdődtek a lejárató kampányok és kormányzati lobbik bizonyos olcsóbb, nagyobb tételben elérhető, előnyösebb logisztikájú oltóanyagokkal szemben, sajnos a „versenynek” ez is része.

(Nem kívántam erről írni, hiszen nem szakmai téma, de nagyon sokan kérdezték.)

Covid-19 elleni védőoltás

Mikor kezdődik a lakosság vakcinációja a Covid-19 elleni védőoltásokkal?

2021 februárjától körzetünkben is megkezdődött a lakosság vakcinációja. Hazánkban az alábbi Covid-19 elleni védőoltások elérhetőek. A hatékonyságukról készült hazai vizsgálat adatai ezen a linken találhatók.

Comirnaty (Pfizer/BioNTech)

Rendelőnkben, oltóponton és országosan is a Pfizer/BioNTech által gyártott Comirnaty vakcinával kerültek a legtöbben beoltásra (mi is). Ha hozzátartozójuknak, vagy saját maguknak hozzájárulási nyilatkozatot kívánnak letölteni, innen tehetik meg (2021.10.06-án frissítve, az EMA 2021.10.04-én engedélyezte a booster oltást):

Az oltóanyag nagy előnye a magas hatékonyság, valamint, hogy szinte minenki, a súlyos betegek többsége is megkaphatja. Hátránya a korlátozott hozzáférhetőség és a hevesebb oltási reakció (gyakorisági sorrendben: helyi reakciók – bőrpír, duzzanat, fájdalom a beadás helyén-, hónalji fájdalom és nyirokcsomó duzzanat – emiatt az oltás tényét mammográfiás vizsgálat esetén jelezni kell – fáradtság, fejfájás, izomfájdalom, láz és hidegrázás), valamint hogy érdemi védettséget csak a 2. oltás után több, mint 2 héttel nyújt. Fiatal férfiaknál átmeneti szívizom-gyulladást okozhat, az oltást követő napokban a jelentősebb fizikai terhelés feltétlenül kerülendő!

Mostanra tudjuk, hogy a 2 oltással kezdődött alap immunizáció kb. 6 hónapig ad védettséget a jelenlegi törzsekkel szemben, utána booster oltás javasolt. Kérdés, hogy pl. a KEC elleni oltásokhoz hasonló oltási sor fog felépülni, ahol az alap immunizációt követően 3, majd 5 évente kell emlékeztető oltás, vagy az influenza elleni oltásokhoz hasonlóan évente kell újabb oltás. Ez leginkább a mutációkon fog múlni valószínűleg.


AstraZeneca

2021.02.18-án és 25-én 10-10 60 év alatti krónikus betegségben szenvedő személyt oltottunk be az AstraZeneca vakcinájával, azóta több, mint 100 60 év feletti páciensünk részesülhetett benne..

A gyártó által kiadott betegtájékoztató itt található. Kérjük olvassák el figyelmesen! A hozzájáruló nyilatkozatot innen tölthetik le:

Az oltóanyag előnye, hogy már az első dózis után kb. 1 hónappal is jelentős védelmet nyújt. Mellékhatás profilja a Pfizer és Moderna vakcináinál kedvezőbb, kevesebb és kevésbé heves oltási reakciót látunk utána. (Szokásos oltási reakciók gyakorisági sorrendben: helyi reakciók – bőrpír, duzzanat, fájdalom a beadás helyén-, hónalji fájdalom és nyirokcsomó duzzanat – emiatt az oltás tényét mammográfiás vizsgálat esetén jelezni kell – fáradtság, fejfájás, izomfájdalom, láz és hidegrázás Hátránya, hogy jelentős nemzetközi politikai lobbi zajlik ellene, illetve nagyon ritkán trombózisos szövődmények kialakulását okozhatja (összehasonlításként a hormonális fogamzásgátlók kb. 10x gyakrabban okoznak ilyesmit), a maximális védettséget kialakító 2. adagot csak 3 hónap múlva adjuk/adják. Szintén komoly hátrány, hogy a béta (dél-afrikai) mutáns ellen nem nyújt védelmet. A sajtóban megjelent aggályok miatt korlátozottan elérhető. Booster szükségességéről még nincs egyértelmű adatunk.


Szputnyik (Gamelaja)

Már több, mint 100 személy kapott körzetünkből Szputnyik oltóanyagot szintén kórházi oltóponton. Ehhez speciális hozzájárulási nyilatkozat nem érhető el, a meglévő általános nyilatkozatot legegyszerűbben erről a linkről tölthetik le (a Zala Megyei Szent Rafael Kórház honlapjáról).

Az oltóanyag előnye, hogy mellékhatás profilja a Pfizer és Moderna vakcináknál kedvezőbb, kevesebb és kevésbé heves oltási reakciót látunk utána. (Szokásos oltási reakciók gyakorisági sorrendben: helyi reakciók – bőrpír, duzzanat, fájdalom a beadás helyén-, hónalji fájdalom és nyirokcsomó duzzanat – emiatt az oltás tényét mammográfiás vizsgálat esetén jelezni kell – fáradtság, fejfájás, izomfájdalom, láz és hidegrázás). Hátránya, hogy nagyon ritkán trombózisos szövődmények kialakulását okozhatja (összehasonlításként a hormonális fogamzásgátlók kb. 10x gyakrabban okoznak ilyesmit). Szintén hátrány, hogy a politikai ellenlobbitól tartva szigorú kritériumai vannak, hogy kik kaphatják, így idős, krónikus betegeink jelentős része eleve elesik a lehetőségétől.

Booster szükségességéről még nincs egyértelmű adatunk.


Moderna

A Moderna mRNS alapú vakcinájával is számos páciensünket oltottuk be eddig a körzetben. Úgy látjuk, hogy a legsúlyosabb oltási reakciók ennél a vakcinánál jelentkeznek. Ennek persze oka lehet, hogy ezt az oltóanyagot a legveszélyeztetettebbek kaphatták.)

Az oltóanyag előnye kiemelkedő hatékonysága, hogy rendelőnkben könnyen adható, logisztikai szempontból lényegesen praktikusabb a szintén mRNS alapú Pfizer/BioNTech vakcinánál. Hátránya a korlátozott hozzáférhetőség (ebből rendelt hazánk a legkevesebbet), a leghevesebb oltási reakciók (gyakorisági sorrendben: helyi reakciók – bőrpír, duzzanat, fájdalom a beadás helyén-, hónalji fájdalom és nyirokcsomó duzzanat – emiatt az oltás tényét mammográfiás vizsgálat esetén jelezni kell – fáradtság, fejfájás, izomfájdalom, láz és hidegrázás), mellékhatások, (sajnos körzetünkben is előfordult már életveszélyes reakció,) valamint hogy érdemi védettséget csak a 2. oltás után több, mint 2 héttel nyújt. Fiatal férfiaknál átmeneti szívizom-gyulladást okozhat, az oltást követő napokban a jelentősebb fizikai terhelés feltétlenül kerülendő!


Sinopharm

A Sinopharm vakcinájával eddig több, mint 200 személyt oltottunk be körzetünkben. (azóta az ismétlő oltást is megkapták.)

A Sinopharm vakcinájának alkalmazási előírat alapján készült hozzájárulási nyilatkozatát innen tölthetik le:

Nem egyensúlyban lévő krónikus betegség esetén a vakcina alkalmazása nem javasolt. 60 éves kor felett csak minimális (bár biztató) adat áll rendelkezésünkre.

Az oltóanyag fő előnye az összes oltóanyag közül legkedvezőbb mellékhatás-profilja (egyértelmű oltási reakcióval nem találkoztunk a körzetben), valamint, hogy egyre több vizsgálat alapján látszik, hogy egyes mutáns törzsek ellen a többi oltóanyaghoz képest kiemelkedő védelmet nyújt. Régi, ismert, bevált technológián alapul. Bizonyítottan nem okoz fokozott vérrögképződést. Egy nagy perui vizsgálat alapján nem csak a delta, hanem a lambda-variáns ellen is hatékony és bár a fertőzést az újabb törzsek esetén csak az esetek kb. felében képes kivédeni, de a súlyos, életveszélyes szövődményeket közel 100%-ban „kivédi”. Hátránya, hogy csak későn, a 2. oltás után kb. 1 hónappal nyújt védelmet, az első oltás önmagában egyáltalán nem ad védettséget, hatékonysága a 2. oltás után is elmarad a 2., illetve 3. generációs vakcináktól. Az USA és az EU nagy része nem alkalmazza, ezért az FDA és az EMA kiváló utánkövetési gyakorlatától és farmakovigilanciájától elesünk, a megbízható adatok zöme a hosszútávú hatékonyságról és a buktatókról egyelőre hazánkból fog érkezni. A védettség időtartama valószínűleg (szerb adatok alapján) rövidebb, mint a többi oltás esetében, de biztosat nem tudunk, még várunk a részletes adatokra. A sajtóban megjelenő állításokkal szemben igazolódott, hogy az oltás sejtes immunválaszt is kivált (részletek itt), 60 éves kor felett is.

Ennek ellenére javasoljuk, hogy a hatékonyság növelése érdekében 6 hónappal a 2. oltás után igényeljenek hozzá booster oltást. Amúgy a booster szükségességéről még nincs egyértelmű adatunk.


Janssen

A Janssen vakcina nemrég érkezett hazánkba, saját tapasztalatunk is csak kevés van vele, az eddig beoltott személyeknél nem okozott problémát. Hozzájáruló nyilatkozatot innen tudnak letölteni:

Óriási előnye az összes többi vakcinával szemben, hogy az oltás 1 dózisos, vagyis „elég egy bökés” a védettséghez. Hátránya, hogy nagyon ritkán trombózisos szövődmények kialakulását okozhatja (összehasonlításként a hormonális fogamzásgátlók kb. 10x gyakrabban okoznak ilyesmit), valamint leírtak ún. kapilláris-szivárgási szindrómát is. Hatékonysága elmarad a többi vakcina 2. adagjának a beadástól számított 1 hónappal mérhető hatékonyságától, ez a vakcina a súlyos eseteket nem 100%-ban, csak 85% körüli hatékonysággal képes kivédeni.

Zajlanak a vizsgálatok a booster oltásokkal, mRNS vakcinával, vagy akár +1 Janssen oltással kiegészítve a leghatékonyabb oltássá válhat.


Általános hozzájáruló nyilatkozatot innen is le tudnak tölteni:


Ki kaphat Covid-19 elleni védőoltást?

Mostanra bárki, aki regisztrál. Még válogatni is lehet, mindenki a számára legszimpatikusabb oltóanyagot választhatja rendelőnkben (Sinopharm), vagy oltóponton (összes többi).

Honnan tudhatjuk, hogy rajta vagyunk a listán?

A NEAK az országos háziorvosi kollegiális vezető többszöri kifejezett kérésére indított egy honlapot amin ellenőrizhető, hogy az adott TAJ számmal, illetve születési dátummal szerepel-e az adott személy az oltásra regisztráltak központi listáján. Ha igen, akkor előbb-utóbb a háziorvosi listákra is felkerül. A honlapot ITT érhetik el.

Ki indikálja a Covid-19 elleni védőoltásokat?

Az aktuálisan rendelkezésre álló vakcinák felhasználásáról minden esetben az Országos Oltási Munkacsoport dönt, tehát ebben az esetben is valamennyi oltóanyag beadásához meghatározta a beoltható személyeket (kor, krónikus betegség). A Megyei Oltási Munkacsoport az Országos Oltási Munkacsoport utasítása alapján hajtja végre a feladatot, ettől nem lehet eltérni.

Kiket részesíthetünk Covid-19 elleni védőoltásban?

Aki regisztrált, életkora az oltás alkalmazási előíratának megfelelő, és kéri az oltást.

Hol tartunk most?

Körzetünkből júniusig több, mint 1150 személy (a praxis 64%-a) került beoltásra.

Internetes időpont foglalás oltópontra

04.23-tól végre lehet online időpontot foglalni oltópontos oltásokra ezen a linken keresztül. (Az útmutatót itt találják.) Ezzel a lehetőséggel végre talán azok is oltáshoz juthatnak, akiknek a rendelői oltási időpontok eddig nem feleltek meg.

Előfordulhat, hogy valaki (cselekvőképtelenség esetén a gyámja/törvényes képviselője) nem tudja, milyen védőoltásban részesül?

Nem. A nem kötelező, illetve nem a páciens által beszerzett védőoltások beadására (pl. ilyen az influenza elleni védőoltás is) kizárólag beleegyező/hozzájáruló nyilatkozat kitöltését, aláírását követően kerülhet sor. Ezek a nyilatkozatok nevesítik, hogy melyik védőoltásra vonatkoznak, aki elolvasta, kitöltötte, az tudni fogja, hogy milyen védőoltásban részesül. Természetesen ezt az oltó személyzet is készséggel közli. Akarata ellenére nem kötelező védőoltásban senki sem részesíthető!

Megtagadhatják az orvosok lelkiismereti okokból egyes védőoltások beadását?

Nem. Ellenben kötelesek tájékoztatni a pácienseket kérdés esetén a védőoltások hatékonyságáról, potenciális mellékhatásairól. (Ennek szellemében született meg ez a bejegyzés is.) A Magyar Orvosi Kamara által megkérdezett jogi szakemberek válaszát ezen a linken olvashatják.

Vagyis olyan nem kötelező védőoltást senki sem kap, amit ő maga, vagy a gyámja/törvényes képviselője nem kér.

Covid-19 elleni védőoltásokkal kapcsolatos hivatalos információk

A Covid-19 elleni védőoltásokkal kapcsolatban ezen a linken találhat további információkat hivatalos forrásból.

A MOK tájékoztatóját ezen a linken olvashatják.

Nem hivatalos, de hiteles tájékoztató a Covid-19 elleni védőoltásokról

Minimális változások ugyan már a cikk kelte óta is történtek, de a leírtak túlnyomó többsége továbbra is helytálló, ezért javasoljuk ennek a cikknek az elolvasását.

Nagyon egyszerű, jól érthető tájékoztató videótt érhetnek el ezen a linken.

A legközérthetőbb talán a Zállatorvos videója.

Dr. Rácz István kollégánk közzé tette a saját maga által szerkesztett, lényegében az összes elérhető vakcina eddigi adatai alapján készült rövid, tömör tájékoztatót, ezt itt olvashatják:

Dr. Rácz István kolléga táblázatos összefoglalója
Dr. Rácz István kolléga táblázatos összefoglalója

Be vagyok oltva. Elkaphatom a fertőzést?

Igen. Nem rendelkezünk olyan védőoltással, ami 100%-os hatékonysággal ki tudná védeni a fertőzések megjelenését. Ez csak akkor lehetséges, ha létrejött a nyájimmunitás, amihez a lakosság igen magas fokú átoltottsága szükséges. (Pl. Dáiában elérték. Ezért is kötelezőek a gyermekkori védőoltások. Erről részletesebben a betegtájékoztató anyagok között olvashatnak.)

Akkor mi értelme van az oltásoknak? Jól szemlélteti az orvoskollégánk által kirakott 2 LEGO torony (ha még nem találkoztak vele, ebben a HVG cikkben olvashatnak róla), valamint az AstraZeneca oltás utolsó, nagy felülvizsgálata, ahol a több, mint 20 millió oltott személy adatait vizsgálták és azt találták, hogy a betegséget „csak” 60-80%-ban védte ki (ebben az új mutáns törzsek is benne vannak, a többi oltóanyaghoz képest is kiemelkedő eredmény!), viszont a halálozást és a súlyos szövődmények kialakulását 100%-ban (!!!) képes volt megelőzni. Mit is jelent ez a mindennapjainkban? Az oltások képesek a koronavírus-fertőzést az oltott személyek számára egy enyhébb (ritka esetben középsúlyos) influenza szintjére degradálni. Mostanra szintén látjuk, hogy a 2 oltásból álló alap immunizáció hatása nem tart ki elég sokáig, a hatékonyság növelése érdekében 6 hónappal a 2. oltás után érdemes booster oltást adatni.

Be vagyok oltva. Terjeszthetem a fertőzést?

Igen. Mostanra azonban számos tanulmányt végeztek az mRNS vakcinákkal, amik egyértelműen kimutatták, hogy az oltott személyek, még ha fertőződnek is, jóval kisebb eséllyel adják tovább a fertőzést, tünetmentesen ennek esélye közelít a 0-hoz.

Vagyis aki a teljes oltási sorral (boosterrel is) be van oltva, jóval kisebb eséllyel kapja el a fertőzést, ha mégis elkapta, kicsi az esélye, hogy továbbadja, illetve hogy a fertőzés következtében életveszélyes betegség alakuljon ki.

Bele lehet halni az oltás szövődményeibe?

Elméletileg lehetséges. Gyakorlatilag nincs tudomásunk ilyen esetről. Minden oltást követő súlyos betegség/kórházi kezelés esetén továbbítjuk az eset adatait a beteg adatai nélkül az OGYÉI felé, akik továbbítják ezt az illetékes hatóságoknak (az FDA és a Moderna is kért már be emiatt adatokat tőlünk). Amennyiben valaki az oltást követően 1 hónapon belül bármilyen okból életét veszti, kötelező a kórboncolás (az oltás első hónapjaiban hatósági boncolást kellett elrendelni), hogy kiderüljön, hogy lehetett -e összefüggés. (A járvány csúcsán hűtőkapacitás híján ez 1 esetben sajnos elmaradt.) Saját tapasztalat, hogy több elhunyt esetén is úgy kaptuk a mentés-irányítástól a hívást háziorvosi ügyeletben, hogy az elhunyt oltástól halt meg, majd kiderült, hogy nem is voltak beoltva…

Mellékhatások – saját tapasztalat

A hivatalos mellékhatás adatokat bárki megtalálhatja némi keresgélés után, háziorvos kollégák között is végeztünk online kérdőíves felmérést a Comirnaty védőoltás beadását követő mellékhatásokkal kapcsolatban. A rendelő személyzete is be lett oltva, saját tapasztalatainkat is megosztjuk Önökkel, amennyiben erre igényt tartanak.

Az első dózis védőoltás után

  1. 244-en tapasztaltunk erősebb vállfájdalmat (a beadás helyén) az oltást követő 1-3 napban. Kellemetlen, de komolyabb problémát nem okoz.
  2. 57 beoltott kolléga nem tapasztalt egyáltalán mellékhatást.
  3. 35-en panaszoltak általános rossz közérzetet.
  4. 29-en fejfájást
  5. 19-en izomfájdalmakat
  6. 15-en hőemelkedést, hidegrázást
  7. 14-en hányingert
  8. 7-en észleltek átmeneti nyirokcsomó duzzanatot
  9. szintén 7-en átmeneti ízérzés zavart
  10. 5-en szédülékenységet.

Ezen túl 1-1 kolléga észlelt más jellegű enyhe mellékhatásokat.

A második oltás utáni kérdőívre egyelőre kevesebben válaszoltak, mint az elsőre, időközben, ahogyan a válaszok folyamatosan érkeznek, bővítjük, ennek megfelelően a táblázat lehet, hogy nem lesz gyakorisági sorrendbe rakva (az is folyamatosan változik).

93-an jelezték, hogy a második oltás után a mellékhatások rosszabbak, mint az első után,
12-en, hogy hasonlóak voltak,
10-en, hogy enyhébbek.

Magas láz (>39°C) 3 esetben,
mérsékelt láz (38-39°C) 12 esetben,
hőemelkedés (37-38°C) 19 esetben jelentkezett.

Enyhe vállfájdalmat 92-en,
közepes vállfájdalmat 10-en,
erős vállfájdalmat 19-en jeleztek.

további panaszok:

izom- ízületi fájdalom (mint pl. influenza esetén)47
gyengeség, levertség42
fejfájás29
SEMMI25
hányinger19
azonos oldali hónalji érzékenység18
bőr fájdalom12
fémes íz érzése13
szédülés14
allergiás reakció 30 percen túl3
nyirokcsomó duzzanat6
hasmenés1
felgyorsult szívverés (nem láz miatt)4
fájdalmas duzzanat az oltás helyén3

Remélem, hogy a fenti rövid tájékoztató hasznosnak bizonyult minden kedves olvasó számára. Amennyiben a tájékoztató elolvasása után is maradtak kérdéseik, természetesen szívesen válaszolok. Kérdéseikkel elérhetnek rendelo.egervar@gmail.com email címen, a rendelő 92/564-030 telefonszámán, valamint, amennyiben a napi betegellátás engedi, személyesen a rendelőben rendelési időben.

Dr. Czett András